7. rész

Sziasztok! Végre itt a szünet, lehet pihenni mi meg igyekszünk hozni a részeket így szünetben sűrűbben! Örülnénk egy-két kominak is természetesen! Most egy hosszabb részt hoztunk, olvassátok!
Reméljük tetszik! Mindenkinek jó pihenést! Puszi nektek :)<3
Jó olvasást! :))

Party

Mikor a lányokkal kijöttünk az öltözőből és csatlakoztunk a fiúkhoz kicsit szégyellős voltam előttük egy szál bikiniben. Nem is kell mondanom, a srácok jó formában vannak a sportnak és a kondinak köszönhetően. Persze a fiúk rögtön megdicsértek minket és külön-külön szerelmeiket is, mi Martinnal pedig megálltunk egymás mellett és néztük őket, talán mind a ketten azon gondolkodva, milyen jó is nekik, hogy nem kell titkolózniuk senki előtt. Martin átkarolta a vállam és annyit mondott: 

- Csinos vagy.

Igazán jól esett a dicsérete, szerintem még bele is pirultam.

- Te sem panaszkodhatsz – mosolyogtam rá.

Martin alapjáraton egy vidám természetű fiú, mindig mosolyog és mindenkivel kedves.. Viszont most azt vettem észre, hogy az a mosoly, amit nekem szán, nem őszinte. Ezért megkérdeztem tőle, hogy akkor most mi is van kettőnkkel:

- Figyelj, még mindig haragszol?

- Nem, dehogyis.. csak nem esett jól, hogy beszéltetek.. De amúgy nincs baj.

- Biztos? Nem szeretném, hogy haragudj rám.

- Nem, nem haragszom – és megölelt.

Jó érzés volt átölelni őt és szívem szerint el sem engedtem volna, de sajnos 5 másodpercnél nem tartott tovább az egész, mert ugye ott voltak a többiek, akik addig egymással voltak elfoglalva.. majd egyszerre ránk néztek mindannyian. Még szerencse, hogy Martin tud improvizálni és így szólt:

- Ha már ti itt ölelgetitek egymást, akkor mi csak nézzük?

Justin összehúzott szemekkel rám mosolygott, én pedig megráztam a fejem, jelezve, hogy nem, ez nem az amire gondol. Akármennyire is próbáltam „átverni” őt, nem sikerült, mert a nap folyamán észrevettem, hogy többször is figyelt minket.

- Na, melyik csúszdán csúszunk először? – kérdezte Neymar, mire mindenki egyszerre kezdett beszélni és mutogatni, hogy ki melyiken szeretne.

A fiúk valami gigamega csúszdához futottak, Daisy Natit húzta magával valami rózsaszínhez, mi Liával pedig szépen odasétáltunk egy széles és színes csúszdához, miközben Justint meséltem neki.

- Valamit sejt..

- Jade, valamit mindenki sejt.. látszik rajtatok Martinnal, hogy szeretitek egymást.. nem csak barátilag.

- Ennyire feltűnő? – néztem rá aggódva.

- Hát.. látszik rajtatok.

- De mindenki hozzám jön oda megkérdezni, hogy tetszik-e nekem Martin.. Justin is. Martint miért nem kérdezgetik?

- Szerintem őt is szokták, csak ő sokkal lazábban kezeli ezt az egészet, te pedig zavarban vagy, ha róla beszélgetsz valakivel.. Pedig Martinon is látszik, nem is kicsit.. ahogy rád néz, ahogyan rád mosolyog. Láttam, hogy most is ő ölelt meg és ő karolt át téged. Fura amúgy, hogy fél éve együtt vagytok és még csak most kezdi észrevenni mindenki.

-A bulik miatt nem volt annyira feltűnő.. nem is volt egymásra időnk – húztam el a szám.

- Persze, ez így érthető.

- Na gyere, csússzunk le ezen a csúszdán – ragadtam meg Lia karját és felmásztunk rá.

Jól elvoltunk, vagy ötször lecsúsztunk rajta. Mikor kimásztunk a medencéből megálltunk közvetlenül mellette és néztük, hogy most melyikre is menjünk.. mikor valaki hirtelen megfogta a derekam és magával rántott a medencébe. A víz alatt próbáltam magam kilökni a karjaiból, de nem sikerült, aztán magával rántott a vízfelszínre. Mivel a víz alatt csukva volt a szemem, így csak ekkor láttam, hogy Martin volt az. Egymással szemben voltunk, fogta a derekam, én pedig a vállára tettem a kezem, csodálkozva néztem rá, ő pedig csak nevetett.

- Úgy megijedtem – csaptam a vállára nevetve.

- Nyugi, csak én vagyok – kacsintott rám.

Aztán hirtelen beugrott mellénk a vízbe Justin, Chris és Neymar. Chris nyújtotta a kezét Liának, mire ő megfogta, de Chris azzal a lendülettel, őt is a vízbe rántotta.

- Na mizu szerelmesek – karolt át minket Justin.

Martin kezét levettem a derekamról és arcon fröcsköltem Justint, mire ő elkezdett nevetni majd visszafröcskölt. Így hülyéskedtünk egy darabig, majd csatlakozott hozzánk Nathalia és Daisy is.

- Nem eszünk valamit? – szólalt meg Chris.

Érdekes, ebben a pillanatban mindenki rájött, hogy éhes, ezért persze hogy egyszerre szólaltunk meg: „DE!”

Természetesen pizzát rendeltünk mindannyian. Miközben ettünk, csak úgy dőlt belőlünk a hülyeség és a nevetés, tőlünk volt hangos az egész étterem. Szeretünk együtt lenni, így mi nyolcan nagyon kis összetartó csapat vagyunk és szeretjük egymást. Aztán Neymar megfogta a kóláját és így szólt:

- Igyunk arra, hogy újra együtt a csapat!

Mindenki emelte a poharát és koccintottunk, mikor Justin megszólalt:

- És a szerelmesekre!

- Így van – mondta Chris, és szerintem neki nem esett le, Justin mire is mondja, de nem is baj, nekünk Martinnal legalább így nem volt annyira kínos. De Chris-en kívül mindenki tudta, vagy legalábbis sejtette a mi kis románcunkat.. Attól függetlenül, hogy titkos volt.

Evés után már nem volt kedvünk a vízben ugrálni és amúgy is már ott voltunk úgy 4 órája, úgyhogy eldöntöttük, hogy elmegyünk. Útközben Martin és Justin beszélgettek, Lia a telefonját nyomkodta, én pedig csak bámultam ki az ablakon és hallgattam a fiúk társalgását.

- Nem megyünk valami jó kis buliba? – kérdezte Justin.

- Mehetünk. Lányok, van kedvetek? – fordult hátra hozzánk Martin.

- Nekem mindegy – válaszolt Lia.

- Jade? – nézett rám Martin, mivel én nem adtam semmilyen választ.

- Nekem is mindegy – hiába volt kedvem menni, tudtam, hogy megint az lesz, mint mikor Martinnal mentünk ketten. Másnap minden kép fent lesz a neten, és bár nem voltam benne biztos, de valahol éreztem, hogy Daniel újra meg fog keresni, ha meglátja. De nem akartam elrontani a többiek kedvét, így ha ők menni szeretnének, akkor nem fogok ellenkezni.

- Oké, és hova menjünk? – gondolkodott Justin. –Vagy ne is menjünk sehova, inkább legyünk nálam és áthívunk még pár embert.

Na, ez az ötlet már jobban tetszett. Semmi paparazzi és még idegen emberek sem lesznek.

- Martin, a zenét vállalod? – kérdezte Justin nevetve Martintól.

- Még szép!

- Okés, akkor még most szólok Chriséknek, hogy hozzám megyünk – és tárcsázta Chris számát, majd felhívta még pár haverunkat, a stábtagokat is és Scootert.

Mikor megérkeztünk Justinhoz, elkezdtünk készülődni, rendeltünk ennivalót, kitettük a nasikat, Martin előkészítette a dj pultot, mi a lányokkal pedig próbáltunk valami díszítést is összedobni. Pont úgy nézett ki Justin lakása, mintha egy átlag házibuli készülődne. És ez esetben az is volt, mert csak mi magunk voltunk.

Persze, Justin tényleg csak pár embernek szólt, akik szóltak még pár embernek és így tovább.. a végén a létszám szerintem meghaladta 80-at, így kicsit zsúfoltan voltunk. Martin zenélt egy ideig, de ő is szeretett volna kicsit bulizni, így kb. 1 óra múlva eljött a dj pult mögül. Meg akartam keresni őt, ezért a kaja irányába indultam.. jól is tettem, Martin természetesen ott volt.

- Na mizu? – ölelte át a vállam.

- Azt hittem kevesebben leszünk.

- Én is, de engem nem zavar, hogy ennyien vagyunk. Így jobb a buli. Táncolunk?

- Azért, hogy még többen gyanakodjanak arra, hogy együtt vagyunk?

- Ebbe nincs semmi. Mindenki táncol. Na gyere – ragadta meg a karom és behúzott a tömeg közepére, majd megfogta a derekam és közelebb húzott magához, én pedig átkaroltam a válla felett.

- Rég voltunk már együtt – mondta, egészen közel hajolva a fülemhez, mert olyan hangos volt a zene, alig értettük egymás szavát.

- Mire gondolsz?

- Tudod te azt – mosolygott huncutul.

- Hát.. – teljesen zavarba hozott, hirtelen úgy éreztem, mindenki hallja, amit beszélünk. Majd megfogta a kezem, és próbált elvezetni magával, de megállítottam.

- Ne most! – szóltam rá.

- Miért?

- Mert az fura, hogy csak úgy eltűnünk mind a ketten, ráadásul egyszerre. És amúgy sem otthon vagyunk.

- Nem fogja észrevenni senki, ne aggódj már. Nem foglalkoznak velünk.

- És ha Justin be akar majd menni a szobájába?

- Miért akarna?

- Nem tudom. De előfordulhat. Na és akkor mit lépsz?

- Akkor elmondjuk neki.

- Ne legyél már ennyire akaratos, eleve te voltál az, aki titkolni akarta ezt az egészet, most már mindegy?  – néztem rá mérgesen.

- Mi van veled? Nem akarsz velem lenni?

- Veled mi van? Miért ne akarnék? De nem itt.

- Aha.. jól van – és otthagyott.