A történet egy titkos szerelemről szól. Vajon sikerül titokban tartani vagy esetleg túl hamar kiderül? Kövesd a történetet és megtudod hogy a nehézségek ellenére mi lesz a két szerelmessel?

2015. november 8., vasárnap

1. rész

Sziasztok drága olvasók! Mindenkit köszöntünk a blogon! Nagyon nagyon izgulunk mit fogtok szólni és reméljük lesz jövője a blognak! Véleményeket szívesen fogadunk, hiszen ez az első blogunk talán ezért is izgulunk annyira! Itt lenne az első rész reméljük tetszik és természetesen komizni ér! Puszi. Jó olvasást!

Encounter



A történet ott kezdődik, amikor 3 éve megismerkedtünk Martinnal. A tánccsoporttal fotózásra mentünk, ahol ő is ott volt. Én mentem oda hozzá, már akkor is imádtam a zenéjét és hamar megtaláltuk a közös hangot. Igen, én akkor még csak 13 voltam, ő meg 16, de nem éreztük a korkülönbséget. Így visszagondolva, szerintem azért, mert Martin agyi szintje így 19 évesen is a 13 éves kort üti. Ami nem zavar különösképpen, sőt ezt szeretem benne. Hogy mindig nevet és jó kedve van. Akkor is, ha már 2 napja nem aludt a sok fellépés miatt.
Szóval.  15 éves koromban kerültem Iker Casillashoz, a keresztapámhoz Spanyolországba, amikor is összevesztem a legjobb barátnőmmel egy fiú miatt. Iker ajánlotta fel, hogy költözzek oda, járjak oda suliba és talán könnyebb lesz elfelejteni azt, ami történt. Úgy voltam vele, hogy ezzel nem veszíthetek semmit, ezért odaköltöztem. Nehéz volt anyáékat itthon hagyni, de ünnepekkor mindig haza jövök. A másik meg, hogy nem csak nekem jött be az élet, hanem 3 barátnőmnek is. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Nathalia annyira ért az ilyen szervezkedéshez, hogy addig ment amíg Justin Bieber (!!!) managere nem lett. Neki is van egy története, végig ott voltam vele és bár nekem lenne ekkora akaraterőm. Mivel igen szép lány, így nem csoda hogy Justin beleszeretett. Hm.. durván 8 hónapja vannak együtt. És boldogok!
Lia.. A kis focista. Milyen furcsa is az élet, pont Pamela ex barátjával jött össze, aki nem mellesleg Daniel unokatesója, aki az én ex barátom. Hát igen.. Minden esetre boldog vagyok, ha Lia is az.
Daisy.. A nagy Barca fan. (Haha, én is az vagyok, annak ellenére, hogy Iker a Realban játszik.) Neymar barátnője. Ez egy igen hosszú történet. Azt hiszem ők is egy fotózáson találkoztak, mint mi Martinnal. És innentől kezdve már csak egy lépés volt a kapcsolatukig.
Szóval meg kell hogy mondjam, ritka szerencsések vagyunk és hálásak Istennek, hogy így alakult az életünk. Minden nyarat együtt töltünk, ahogy az ideit is, mert szoktak jönni hozzám Madridba. És mivel Martin vett egy házat itt Spanyolországban, vele is sokat lehetek. Hogy miért pont itt vett házat? Rengeteget lép fel itt, 3 hete Ibizán, Madridban és Spanyolországban koncertezik, így ez volt a legegyszerűbb megoldás, hogy ne utazzon annyit.
Sok minden történt velünk idén. Már az, ahogy Martin és én összejöttünk nem volt semmi, de ami utána..
Tehát.. Martinnal 13 éves korom óta tartom a kapcsolatot és 3 év alatt túl jóba lettünk. Barátként tekintettünk egymásra nagyon sokáig és közbe nekem ott volt Daniel és neki is volt barátnője. Aztán úgy 2-3 hónap eltéréssel mind a ketten szakítottunk. Talán akkor lett olyan szoros a kapcsolatunk. Mindennap telefon, SMS, Skype.. Mind a ketten rengeteget változtunk 3 év alatt és észre sem vettem, hogy tetszik nekem. Illetve azt tudtam, hogy nagyon fontos nekem és helyesnek tartottam, de igazán akkor jöttem rá mit érzek, amikor a volt barátnője megint a képbe jött. Nem jöttek össze újra, mert mind a ketten tudták, hogy értelmetlen lenne, de engem felzaklatott. Egyre többet találkoztunk Martinnal, amikor volt egy kis szabadidőnk és mindig jól éreztük magunkat egymás társaságában. Egyre jobban szerettem vele lenni, egyre jobban hiányzott, ha nem láttam. Aztán egyszer felkért, hogy csináljunk együtt egy dalt. Ez lett a Virus. Mivel a végeredmény elég jóra sikerült, így nem volt kérdéses, hogy többször fogunk együtt dolgozni. Ezután született meg a Gold Skies, amit a DVBBS-el és Sander van Doorn-al közösen csináltunk. Aztán így tovább. Nem feltétlen kellettem ahhoz, hogy ezeket le tudja játszani a fellépésein, de úgy döntöttünk sokkal hatásosabb lenne, ha élőben felénekelném. Így részese lettem Martin minden fellépésének, és még többet voltunk együtt. Nem mondom, hogy nem örültem, de nagyon fárasztó az egész.
Végül teljesen beleszerettem. Fogalmam sem volt, Martin mit érez, így nem is mertem elmondani neki, és nem is terveztem. Viszont mivel drága barátnőim velem voltak, így nyílván megosztottam velük a kis titkom. Amit végül Justin és Sander is megtudott. Szerintem Neymar is tudta, de ő állandóan edzésen van így alig találkoztam vele, úgyhogy végül is már mindegy volt, hogy egy emberrel több vagy kevesebb tudja.
Egyszer otthon voltunk Nathaliával, Daisyvel és Liával, amikor megcsörrent a telefonom. Martin volt az...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése