12.rész

Sziasztok! Drága olvasók lassan 2 hete nem tettünk fel új részt, ezt nagyon sajnáljuk! Viszont nagyon elfoglaltak vagyunk itt a félév is és rengeteget tanultunk! A megtekintésekért nagyon hálásak vagyunk! Azonban elég kevés a visszajelzés és ez a másik ok amiért nem hoztunk részt! Nagyon örülnénk ha néhányan komiznátok akár csak egy két megjegyzést h tetszik e a blog vagy sem, hogy tudjuk érdekel e egyáltalán titeket? Meghoztuk tehát az újabb részt és nagyon reméljük hogy tetszik! Ha így van jelezzétek ezt, nagyon örülnénk neki! :) Puszi mindenkinek! Jó pihenést és jó olvasást! :) <3

Preparations

Előző rész tartalmából:

- Hát… – hirtelen nem jutott eszembe semmi. Annyi biztos volt, hogy Martin igazából bárminek tud örülni, de én mégis valami különlegeset szerettem volna adni neki.

- Hát téged – válaszolt helyettem Justin. Annyira jólesett ezt hallani, hogy megint elakadt a szavam. – Hallom megint nem tudsz megszólalni – nevetett.

- De, csak… Mi köze ennek az ajándékválasztáshoz?

- Csak annyi, hogyha nem tudsz neki venni semmit, akkor készíts. 

- Na jó, ez így még nehezebb…

- Mi az, amihez értesz? – próbált rávezetni a dolgokra, de valahogy nem sikerült.

- Az énekléshez… - mondtam ki bizonytalanul.

- Meg a modellkedéshez.

- És?

- Csinálj neki egy albumot – mondta ki egyszerűen.

- Magamról? – csodálkoztam.

- Igen. De fehérneműben.

- Szó sem lehet róla – tiltakoztam rögtön.

- Nem tennéd meg Martinért?

- Ez nem az én műfajom.

- Igazad van, minek csinálnál ilyet, ha amúgy is láthat – viccelődött. De én már nem is figyeltem rá, mert attól függetlenül, hogy Justin  elpoénkodta a végét, adott egy jó ötletet.

- És ha összeszedném a közös emlékeinket és a bulikról készült képeket?

- Na látod, az is jó.

- Csak nem albumba tenném, hanem egy nagy képet csinálnék belőle – vidultam fel.

- Tökéletes. Nagyon fog neki örülni.

- Köszönöm a segítséget.

- Nagyon szívesen. Bár elég nehezen ment – szólt be Justin, mire én is elnevettem magam. Annyira egyszerű lett volna, magamtól mégsem jutott eszembe.

Aznap délután átjöttek hozzám a lányok és lelkesen meséltük egymásnak ki mit vett karácsonyra a szerelmének. Közben ettünk és zenét hallgattunk, ahogyan két éve, mielőtt teljesen megváltozott volna az életünk, jó értelemben.

Teltek a napok és egyre csak közeledett a karácsony. Annyira el voltam havazva, hogy Martin ajándékával alig haladtam valamit, egyik fotózásról szaladtam a másikra, közben fellépésekre jártunk, állandóan utaztunk.

 Közben Martinnal végig feszültség volt köztünk, alig szóltunk egymáshoz, bár ez a bulikon nem látszott rajtunk, arra az időre mindig félre tudtuk tenni a problémáinkat. Azon túl, hogy Martinnal kialakult köztünk valami a hírnéven kívül, attól mi mindvégig nagyon jó munkatársak maradtunk, és nem hagytuk, hogy befolyásolják a munkásságainkat a magánéleti gondjaink vagy esetleg a kapcsolatunk.

Már csak két napom volt, hogy elkészítsem a képet, de mivel nagyon el voltam maradva, drága barátnőim segítségét kértem a befejezéséhez.

A végeredmény szerintünk elég jóra sikerült, de azért megkérdeztük a fiúkat is, mi a véleményük róla. Mivel láthatólag nekik is elnyerte a tetszésüket, így készen állt az ajándékom arra, hogy átadjam Martinnak. Akármennyire is haragudtam rá, nagyon izgultam mit fog szólni hozzá, és csak bíztam benne, hogy az ünnepek hatására, valamennyire oldódik köztünk a hangulat.

Karácsony előtti nap, mindenki ott volt Martinnál és készülődtünk másnapra. Vagyis igazából csak mézeskalácsot próbáltunk sütni, aminek az íze nem feltétlenül tartozik a legjobbak közé és a díszítése is elég érdekesre sikerült.

 Nati és Justin házikót csinált, és számomra itt volt látható, milyen harmonikus a kapcsolatuk. A házikón szinte mindent együtt csináltak meg, nem volt köztük semmi félreértés, hogy ez most ne ilyen vagy olyan legyen. Igaz, hogy ez csak mézeskalácsból készült, de szent meggyőződésem volt arról, hogy ez a való életben is így működne köztük.

Daisy Neymarral a házikó kertjét csinálták, cukormázzal próbálták összeragasztani a „kerítést”, ami elég furán nézett ki, de nem hiszem hogy a tökéletesség volt a céljuk, mivel utána egymás arcát kenték össze a színes cukormázzal.

Lia és Chris kis emberkéket formáltak a tésztából, amikre számokat rajzoltak és kis focicsapatot állítottak belőlük.

Így ültem a kis angyalka alakú mézeskalácsom felett, és elnézve a többieket, én is vágytam arra, hogy Martinnal most ketten esetleg együtt csináljunk mondjuk egy kis házikót… mire ránéztem, és ő is csak csendben ült, a saját kezűleg kivágott  X  alakú tésztáját díszítgette szépen lassan.  

Nyílván, ha valaki haragszik a másikra, nem szívesen kezd el vele társalogni, de ez a mi helyzetünkben  másképp volt. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy valamennyire helyrehozzuk ezt az egészet, és bár adott volt a helyzet, hogy a mézeskalácsokról kezdjek beszélgetni Martinnal, nekem mégis nehéz volt kezdeményezni. Aztán vettem egy nagy levegőt és odafordultam hozzá.

Komizatok! :)

11.rész

Sziasztok így hétvégére is hoztunk nektek egy új részt kicsit rövid lett ne haragudjatok! :/
A héten nem tudom mikor lesz következő rész mivel elég sokat kell tanulnunk de igyekszünk hozni!
Nem húzom az időt, jó olvasást! Ha tetszett komizzatok! :) Puszi <3

Shopping day.

Előző rész tartalmából: - Tudod mit? Átmegyek most hozzád és bemegyek veled a stúdióba – ajánlotta fel, aminek igazán megörültem, mert úgy gondoltam, ha Nati velem lesz, eltudom kerülni a kínos pillanatokat, amikor Martinnal kettesben lennénk.

- Rendben, siess! – szóltam kicsit megkönnyebbülten. Bár tudtam, hogy ettől nekünk még meg kell beszélnünk a gondjainkat, mára még nem gondoltam át teljesen mindent.

Nati kb. fél óra múlva meg is érkezett hozzám, majd elindultunk együtt a „munkahelyemre”. Egész úton a kapcsolatunkról beszéltünk, amitől kicsit feszült lettem, de valakivel meg kellett beszélnem ezeket, még akkor is, ha tudtam, hogy ezt csak Martin és én tudjuk helyrehozni.

Martin egyedül volt, a laptopja előtt ült és látszott rajta, hogy bele van merülve a munkába.

- Szia – lépett be először Nati, és köszönésképpen odalépett hozzá két puszit adni.

Aztán Martinnal összenéztünk és csak simán odaköszöntünk egymásnak. Semmi ölelés vagy a megszokott köszönési formánk, hanem csak egy „szia”.

Mikor megláttam, hogy Martin a szilveszteri fellépés összeállításán dolgozik, hirtelen Natira néztem, majd megragadtam a karját és kihúztam az ajtón.

- Mi van?! – nézett rám kérdő arckifejezéssel.

- Nemsokára jönnek az ünnepek! – próbáltam halkan beszélni, nehogy Martin meghallja.

- Tudom, és mi a baj? – látható módon nem értette, mi a problémám.

- Az, hogy elfelejtettem ajándékot venni! – estem kétségbe.

- Kinek?

- Eddig még senkinek sem vettem! Martinnak sem!

- Majd elmegyek veled vásárolni – mosolygott rám. Ezzel nem is lett volna semmi gond, csakhogy egy perc szabadidőm nem volt most.

- De mikor? Nem hagyhatom itt ezzel a sok munkával.

- Meg fogja érteni.

- Most mondjam azt neki, hogy „szia, itt hagylak, mert megyek karácsonyi ajándékot venni”? Csak még jobban összeveszünk, mert alig segítek neki valamit.

- Akkor majd én beszélek vele – válaszolni se volt időm,  Nati fogta magát és visszament Martinhoz, majd közölte vele, hogy ma bizony el fogok menni vele vásárolni.

Persze Martin nem állt le vele vitatkozni, nem is lett volna értelme, ahogy Natit ismerjük, úgyhogy összeszedtük a cuccainkat és elindultunk a plázába.

Lehet erre volt szükségem, egy kicsit felszabadultam, vásárlás közben nagyon jól éreztem magam. Sok időbe telt, mire kiválasztottam az ajándékokat.

Ikernek parfümöt vettem, Daisynek FCBarcelonás holmikat (nem mintha Neymartól nem gyűjtene be ezt-azt, de most ez a mindene, ezért ennél jobb ajándékot nem tudtam volna venni neki), Liának azt a cipőt, amire már nagyon régen vágyott, Nati csak egy felsőt kért, amit meg is vettünk együtt, és úgy döntöttem anyáékat majd befizetem egy wellness hétvégére. Nati azt mondta, a fiúknak ne vegyek semmit, mert ők sem fognak. Szóval már csak Martin ajándéka hiányzott…

Akármilyen régen is ismertük egymást, egyszerűen fogalmam sem volt, mi lenne a legmegfelelőbb ajándék Martin számára. Csak abban voltam biztos, hogy egy nagy adag pizzának örülne a legjobban, de azt mégsem adhatok neki karácsonyra. Egy újabb dilemma, aminek szintén köze van Martinhoz.

Végül neki nem is vettem semmit, úgy voltam vele, hogy majd kitalálom, még van időm karácsonyig.

Napokig gondolkodtam azon a bizonyos ajándékon, és semmi nem jutott eszembe, amiről tudtam is volna, hogy Martin tényleg örülne neki, és hasznát tudná venni. Ezért kénytelen voltam  tanácsot kérni…

Először Tiesto volt az, akitől próbáltam segítséget kérni, de ő sem tudott előállni olyan ötlettel, ami tetszett volna, majd Scooterhez mentem, aki szintén csak ilyen alap dolgokkal tudott előállni. Akármennyire ismertük Martint, ajándékot venni egyáltalán nem volt egyszerű neki.  Justin volt az utolsó reményem, aki ki tud találni valamit az ő barátjának karácsonyi ajándék gyanánt. Így hát felhívtam.

- Na szia Jadey, mi újság? – akárcsak Nati, úgy Justin is mindig vidám és bármikor lehet rá számítani.

- Szia, szeretnék kérni tőled valamit – nem is húztam az időt, rögtön a lényegre tértem.

- Csak nem karácsonyi ajándék tippeket? – nevetett. Hát persze, Natival mindent megbeszélnek. Ezt is.

- De, pontosan… Fogalmam sincs mit adjak Martinnak – teljesen el voltam szontyolodva.

- Mi az, amit szeret?

- A pizzát? – kérdeztem vissza, mintha ez nem lenne teljesen egyértelmű.

- És még? – kérdezett vissza ő is.

- Hát… – hirtelen nem jutott eszembe semmi. Annyi biztos volt, hogy Martin igazából bárminek tud örülni, de én mégis valami különlegeset szerettem volna adni neki.

- Hát téged – válaszolt helyettem Justin. Annyira jólesett ezt hallani, hogy megint elakadt a szavam. – Hallom megint nem tudsz megszólalni – nevetett.

- De, csak… Mi köze ennek az ajándékválasztáshoz?

- Csak annyi, hogyha nem tudsz neki venni semmit, akkor készíts. 

10. rész

Sziasztok! Na milyen a suli? Nekem borzalmas! :'D Sok kitartást nektek és hoztunk is egy új részt reméljük tetszik! Nem tudjuk ezerszer megköszönni a megtekintést! Örülünk a visszajelzéseknek ami ugyan kevés és örülnénk ha többen jeleznének de így is nagyon örülünk! Na puszi mindenkinek hétvégén várható még egy esetleg kettő rész! :*
Jó olvasást! <3

Thoughts

Előző rész tartalmából:

- Láttam a képet - kezdtem bele.

- Milyen képet? - úgy tett, mint aki nem tudná.

- Ami a fellépés után készült az afteren.

- Sok kép készült.

- De engem csak egy érdekel.

- Mégpedig?

- Mégpedig az, amelyiken Lynnel vagy - néztem rá szúrós tekintettel.

Martin próbált lazának tűnni, de jól ismerem, és tudtam, hogy mélyen elszégyellte magát.

- Az csak egy kép - rántotta meg a vállát.

- De milyen kép?! Amúgy is, mit keresett az afteren Lynn?

- Csak úgy eljött.

- Ne nézz hülyének, sohasem szokott jönni!

Martin nem bírt a szemembe nézni, annyira szégyellte magát. 

- De nem történt semmi, csak összeálltunk egy képre!

- És ahhoz így át kell ölelni egymást?

- Barátok vagyunk.

- Tényleg? Mióta?! A kapcsolatot se tartjátok!

- De te beszélgethetsz telefonon Daniellel! - szóval ez áll az egész hátterében...

- Nem én hívtam fel!

- Nem vagy köteles felvenni!

- Ne legyél már ennyire gyerekes! - szóltam rá.

Martinnal egymás szemébe néztünk, és talán ő sem hitte el, hogy mi tényleg veszekszünk. Néha összeszólalkozunk, de veszekedésre még nem volt példa. Úgy döntöttem, nem is szeretném folytatni, ezért felálltam és otthagytam Martint.

Utánam jött, megfogta a karom és magával szembe fordított.

- Beszéljük meg - nézett a szemembe.

- Jó.. - mondtam sértetten.

- Tudod, hogy nekem mennyire rosszul esett, hogy beszéltél Daniellel? Még akkor is, ha nem is te kerested fel.

- Elhiszem, de én elmondtam, nekem pedig a netről kellett megtudnom, hogy Lynn ott volt a bulin.

- Elmondtam volna, de te már úgy jöttél, hogy láttad.

- Persze, ilyenkor mindig az van, hogy "de én elmondtam volna".

- Miért nem hiszed el?

- Mert Lynn nem szokott  jönni a bulikba. És milyen érdekes, amikor én nem megyek, akkor ő igen. Ugye nem így próbáltad vissza adni nekem, hogy telefonáltam Daniellel?

- Nem.. - válaszolt Martin, elég bátortalanul.

- Hát akkor? - vontam fel a szemöldököm, kíváncsian várva a választ.

De Martin nem mondott semmit, csak lesütötte a szemét, én pedig kirántottam a kezem az övéből.

- Martin, ezt nem hiszem el.. - ráztam meg a fejem csalódottan és elindultam.

- Hová mész? - szólt utánam Martin.

- Haza - szóltam vissza, talán kicsit durvábban a kelleténél.

Hazafelé sétáltam, próbáltam átgondolni a dolgokat, és valahogy megérteni Martint, de akárhogy is néztem, ez mindenféleképpen gyerekes volt a részéről.

Otthon elővettem a telefonom, és felhívtam Liát.

- Szia, na beszéltetek? - kérdezte.

- Kicsit összevesztünk...

- Miért?

- Mert csak azért csinálta, hogy visszaadja nekem.

- Tényleg? - Lia nagyon meglepődött, Martintól fura volt ez a viselkedés.

- Nem is értem.

- De biztos csak azért, mert rosszul esett neki, kétlem, hogy bármi lenne köztük. Martin igazán szeret téged.

- De nagyon megbántott.

- Már biztos ő is megbánta, csak hirtelen felindulásból volt - próbált nyugtatni.

- Nem érdekel – feleltem.
Nyílván érdekelt, de szokásomhoz híven, ilyenkor mindig úgy csinálok, mint akit nem foglalkoztat semmi, ezért pár mondat után le is tettem a telefont.

 Ha nem is olyan nagy dolgok, de voltak problémáink Martinnal, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy mi ketten, együtt a magánéletünkben nem jövünk ki olyan jól. Az járt az eszemben, hogy barátként milyen jó is volt együtt lenni, mindig kerestük egymás társaságát, és még nézeteltéréseink sem voltak.

Annyi kérdés és gondolat kavargott a fejemben, hogy kezdtem kicsit bepánikolni. Próbáltam lekötni magam, filmet nézni, sütni valamit vagy rajzolni.. pár olyan dolgot, amit már nagyon régen nem csináltam, de egyik sem foglalt le. Csak rajtunk gondolkodtam, és azon, mi lehet a megoldás a kapcsolatunk helyrehozására.

Mint általában minden reggel, most is Martin volt az első gondolatom. Természetesen ma is be kellett mennem a stúdióba, amivel nem is lett volna semmi gondom, mert szeretem ezt csinálni, de így, hogy Martinnal nem volt túl jó a viszonyunk, nem volt kedvem bemenni.

Miután felöltöztem, reggelizés közben Nati hívott fel.

- Szia – vettem fel.

- Na szia, mi újság? – Natinak szinte mindig jó kedve van és ez most sem volt másképp.

- Semmi, veled? – én pedig annyira kedvetlen voltam, hogy miközben telefonáltunk, a reggelim kb. háromnegyedét otthagytam.

- Nincs kedved ma találkozni? – felelt a kérdésemre egy másik kérdéssel.

- Be kell mennem a stúdióba.

- Valami baj van? – ha akartam volna se tudtam volna letagadni előtte.

- Az utóbbi időben nem jövünk ki túl jól Martinnal.

- De ez a Danieles dolog óta van, nem?

- Nagyjából, de most van más is.

- Mesélj – sóhajtott.

- A legutóbbi bulira nem tudtam Martinnal menni és Lynn ott volt az afteren. Ez már így rögtön fura, de az, hogy még képet is csináltak.. – nem tudtam folytatni a mondatot, mert Nati közbeszólt.

- Miért volt ott Lynn? És miért csináltak képet?! Nincsenek is jóban!

- Nem tudom miért volt ott, de Martin csak próbálta éreztetni velem, milyen rosszul esett neki, hogy beszéltem Daniellel.

- Megértem az ő helyzetét is, de ez a viselkedés nem jellemző rá.

Nem tudtam mit mondani, ez valóban így volt, Martinnak egyáltalán nem ilyen a személyisége. Közben teljesen belemerültem a gondolataimba, mire Nati hirtelen megint beleszólt a telefonba.

- Itt vagy?

- Itt, bocsi – tértem vissza.

- Tudod mit? Átmegyek most hozzád és bemegyek veled a stúdióba – ajánlotta fel, aminek igazán megörültem, mert úgy gondoltam, ha Nati velem lesz, eltudom kerülni a kínos pillanatokat, amikor Martinnal kettesben lennénk.

9. rész

Szaisztok! Mindenkinek Boldog új évet így késve is!! Remélem kipihentétek magatokat!! Én eltudnék még lenni itthon egy ideig de szerintem sokan így vagytok! Holnaptól kitartást mindenkinek! Puszi :* <3 :D
Jó olvasást!

The picture

A fotózás jól sikerült, késő este értem  haza és fáradtan dőltem az ágyamba. Mielőtt elaludtam még Martinra gondoltam, hogy lassan ő is lejön a színpadról és utána együtt bulizik a többiekkel.

Másnap reggel kimentem a konyhába, megcsináltam a reggelimet és a telefonommal a kezemben leültem enni. Nézegettem az Instagramot, majdnem minden Martin Garrix-es oldalt követek, és a többségük posztolt is képeket a tegnapi fellépésről és némelyik az afterról is. Nyugodtan ittam a teámat, amikor megakadt a szemem egy képen. Martin volt rajta természetesen  és egy lány.. Aki nem volt más, mint az ex barátnője, Lynn. Arcukat összeérintve, Lynn Martint átölelve, mosolyognak a kamerába.

Percekig néztem a képet és nem tudtam mire vélni az egészet. Lynn egyáltalán nem jár Martin fellépéseire mióta szakítottak. Sőt, én úgy tudtam, a kapcsolatot sem tartják.

Fogalmam sem volt, mire gondoljak. Tanácstalan voltam. Úgy éreztem abban a pillanatban, hogy nem az a legjobb megoldás, ha most Martint hívom fel.. Lehet még alszik. Aztán gondoltam egyet és felhívtam Liát.

- Szia Jade - szólt boldogan a telefonba.

- Szia, mi újság?

- Semmi különös, most értem haza edzésről. Veled minden oké?

- Nem. Semmi nem oké.

- Miért? Mi a baj?

- Nézd meg az Instát - mondtam idegesen.

- És mit nézzek rajta? - kérdezte csodálkozva.

- Egy Martin Garrixes oldal tett ki képet a tegnapi afterról.

Lia  elcsendesedett, a képet kereste.

- Na megtaláltad? - sürgettem.

- Hát ez meg mi?! - láttam magam előtt, ahogyan Lia elképedve nézheti a képet.

- Jó kérdés.

- De Lynn nem is szokott jönni Martin bulijaira!

- Látod, ezen most mégis ott volt. Nagyon ideges vagyok!

- Elhiszem. Martinnal beszéltél már?

- Nem.. Rögtön téged hívtalak.

- Mikor találkoztok?

- Ma délután már találkozunk. De valahogy most elment tőle a kedvem...

- Érthető. De muszáj erről beszélned vele.

- Tudom.. Majd meglátjuk mi lesz - ebben a pillanatban megérkezett a keresztapám, Iker. - Most le kell tennem. Majd beszélünk.

- Ha beszéltetek, hívj fel!

- Mindenképp. Szia - tettem le a telefont.

Iker vásárolni volt és a konyhapultra pakolta ki a zöldségeket.

- Mi újság? - nézett rám mosolyogva.

- Semmi - válaszoltam kedvetlenül. Nem szerettem volna elmondani neki, hogy Martinnal jelen pillanatban semmi nincs rendben, mert még én sem voltam biztos sok mindenben.

- Látom, hogy van valami.

- Nem, tényleg nincs. De most megyek. Szerintem benézek a konditerembe.

- Jól van. Mikor jössz?

- Nem tudom, még találkozok Martinékkal is.

- Ne maradj sokáig.

- Rendben főnök - poénkodtam el, aztán elindultam a konditerembe.

Nem sok értelme volt igazából az edzésnek, nem is tudtam koncentrálni, csak Martin és Lynn járt az eszembe. Tudtam, hogy erről valahogy beszélnem kell Martinnal, és vissza kell fognom magam, mert le tudtam volna ordítani a fejét. Lehet így próbálta vissza adni nekem, hogy beszéltem Daniellel.. Vagy lehet hogy rám unt.  Ilyen és ehhez hasonló paranoiás gondolataim támadtak.

Nagyjából 1 órát voltam a teremben, aztán elindultam a stúdióba. Mikor megérkeztem, Martin és Tiesto a laptopon nézegetett valamit, Scooter egy fotelben ült a telefonját nyomkodva és Martin pár haverja is ott volt most.. Akik tulajdonképpen csak hülyéskedtek és nem csináltak semmi hasznosat.

- Sziasztok - köszöntem, amikor beléptem az ajtón. Mindenki egy emberként fordult felém és
aranyosan visszaköszöntek vagy intettek. Martin felállt és odajött hozzám, hogy megöleljen. Az évek során ez kialakult nálunk, mindig öleléssel köszöntjük egymást, így most sem volt furcsa senkinek, hogy Martin így akar köszönni nekem. Csakhogy én ezt az ölelést nem viszonoztam, ami Martinnak fel is tűnt és kérdő arckifejezéssel nézett rám.

- Mi van veled? - kérdezte.

- Ezt én is kérdezhetném.

Martinnak láthatóan nem esett le a viselkedésem oka és összeráncolta a homlokát. Nem akartam hisztizni mindenki előtt, így arrébb álltam és leültem a srácok mellé.

Martin utánam fordult, és mivel nem értette az egészet, ezért csak megrázta a fejét és visszaült a laptopjához. Közben a srácok valamit magyaráztak nekem, talán a tegnapi buliról, de nem is figyeltem rájuk, csak Martint néztem mérgesen és idegesen vártam, mikor tudunk négyszemközt beszélni.

Miután Martin befejezte a munkát, a stúdióban eddig tartózkodó kis csapatunk feloszlott, és végre tudtam beszélni Martinnal kettesben.

Az egyik fotelben ültem, Martin pedig megfordult a székével, hogy szembe üljünk egymással. Összefont karral néztem rá, ő pedig szemmel láthatóan arra várt, hogy tudassam vele, mi is a problémám.

- Láttam a képet - kezdtem bele.

- Milyen képet? - úgy tett, mint aki nem tudná.

- Ami a fellépés után készült az afteren.

- Sok kép készült.

- De engem csak egy érdekel.

- Mégpedig?

Komizzatok! :D