10. rész

Sziasztok! Na milyen a suli? Nekem borzalmas! :'D Sok kitartást nektek és hoztunk is egy új részt reméljük tetszik! Nem tudjuk ezerszer megköszönni a megtekintést! Örülünk a visszajelzéseknek ami ugyan kevés és örülnénk ha többen jeleznének de így is nagyon örülünk! Na puszi mindenkinek hétvégén várható még egy esetleg kettő rész! :*
Jó olvasást! <3

Thoughts

Előző rész tartalmából:

- Láttam a képet - kezdtem bele.

- Milyen képet? - úgy tett, mint aki nem tudná.

- Ami a fellépés után készült az afteren.

- Sok kép készült.

- De engem csak egy érdekel.

- Mégpedig?

- Mégpedig az, amelyiken Lynnel vagy - néztem rá szúrós tekintettel.

Martin próbált lazának tűnni, de jól ismerem, és tudtam, hogy mélyen elszégyellte magát.

- Az csak egy kép - rántotta meg a vállát.

- De milyen kép?! Amúgy is, mit keresett az afteren Lynn?

- Csak úgy eljött.

- Ne nézz hülyének, sohasem szokott jönni!

Martin nem bírt a szemembe nézni, annyira szégyellte magát. 

- De nem történt semmi, csak összeálltunk egy képre!

- És ahhoz így át kell ölelni egymást?

- Barátok vagyunk.

- Tényleg? Mióta?! A kapcsolatot se tartjátok!

- De te beszélgethetsz telefonon Daniellel! - szóval ez áll az egész hátterében...

- Nem én hívtam fel!

- Nem vagy köteles felvenni!

- Ne legyél már ennyire gyerekes! - szóltam rá.

Martinnal egymás szemébe néztünk, és talán ő sem hitte el, hogy mi tényleg veszekszünk. Néha összeszólalkozunk, de veszekedésre még nem volt példa. Úgy döntöttem, nem is szeretném folytatni, ezért felálltam és otthagytam Martint.

Utánam jött, megfogta a karom és magával szembe fordított.

- Beszéljük meg - nézett a szemembe.

- Jó.. - mondtam sértetten.

- Tudod, hogy nekem mennyire rosszul esett, hogy beszéltél Daniellel? Még akkor is, ha nem is te kerested fel.

- Elhiszem, de én elmondtam, nekem pedig a netről kellett megtudnom, hogy Lynn ott volt a bulin.

- Elmondtam volna, de te már úgy jöttél, hogy láttad.

- Persze, ilyenkor mindig az van, hogy "de én elmondtam volna".

- Miért nem hiszed el?

- Mert Lynn nem szokott  jönni a bulikba. És milyen érdekes, amikor én nem megyek, akkor ő igen. Ugye nem így próbáltad vissza adni nekem, hogy telefonáltam Daniellel?

- Nem.. - válaszolt Martin, elég bátortalanul.

- Hát akkor? - vontam fel a szemöldököm, kíváncsian várva a választ.

De Martin nem mondott semmit, csak lesütötte a szemét, én pedig kirántottam a kezem az övéből.

- Martin, ezt nem hiszem el.. - ráztam meg a fejem csalódottan és elindultam.

- Hová mész? - szólt utánam Martin.

- Haza - szóltam vissza, talán kicsit durvábban a kelleténél.

Hazafelé sétáltam, próbáltam átgondolni a dolgokat, és valahogy megérteni Martint, de akárhogy is néztem, ez mindenféleképpen gyerekes volt a részéről.

Otthon elővettem a telefonom, és felhívtam Liát.

- Szia, na beszéltetek? - kérdezte.

- Kicsit összevesztünk...

- Miért?

- Mert csak azért csinálta, hogy visszaadja nekem.

- Tényleg? - Lia nagyon meglepődött, Martintól fura volt ez a viselkedés.

- Nem is értem.

- De biztos csak azért, mert rosszul esett neki, kétlem, hogy bármi lenne köztük. Martin igazán szeret téged.

- De nagyon megbántott.

- Már biztos ő is megbánta, csak hirtelen felindulásból volt - próbált nyugtatni.

- Nem érdekel – feleltem.
Nyílván érdekelt, de szokásomhoz híven, ilyenkor mindig úgy csinálok, mint akit nem foglalkoztat semmi, ezért pár mondat után le is tettem a telefont.

 Ha nem is olyan nagy dolgok, de voltak problémáink Martinnal, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy mi ketten, együtt a magánéletünkben nem jövünk ki olyan jól. Az járt az eszemben, hogy barátként milyen jó is volt együtt lenni, mindig kerestük egymás társaságát, és még nézeteltéréseink sem voltak.

Annyi kérdés és gondolat kavargott a fejemben, hogy kezdtem kicsit bepánikolni. Próbáltam lekötni magam, filmet nézni, sütni valamit vagy rajzolni.. pár olyan dolgot, amit már nagyon régen nem csináltam, de egyik sem foglalt le. Csak rajtunk gondolkodtam, és azon, mi lehet a megoldás a kapcsolatunk helyrehozására.

Mint általában minden reggel, most is Martin volt az első gondolatom. Természetesen ma is be kellett mennem a stúdióba, amivel nem is lett volna semmi gondom, mert szeretem ezt csinálni, de így, hogy Martinnal nem volt túl jó a viszonyunk, nem volt kedvem bemenni.

Miután felöltöztem, reggelizés közben Nati hívott fel.

- Szia – vettem fel.

- Na szia, mi újság? – Natinak szinte mindig jó kedve van és ez most sem volt másképp.

- Semmi, veled? – én pedig annyira kedvetlen voltam, hogy miközben telefonáltunk, a reggelim kb. háromnegyedét otthagytam.

- Nincs kedved ma találkozni? – felelt a kérdésemre egy másik kérdéssel.

- Be kell mennem a stúdióba.

- Valami baj van? – ha akartam volna se tudtam volna letagadni előtte.

- Az utóbbi időben nem jövünk ki túl jól Martinnal.

- De ez a Danieles dolog óta van, nem?

- Nagyjából, de most van más is.

- Mesélj – sóhajtott.

- A legutóbbi bulira nem tudtam Martinnal menni és Lynn ott volt az afteren. Ez már így rögtön fura, de az, hogy még képet is csináltak.. – nem tudtam folytatni a mondatot, mert Nati közbeszólt.

- Miért volt ott Lynn? És miért csináltak képet?! Nincsenek is jóban!

- Nem tudom miért volt ott, de Martin csak próbálta éreztetni velem, milyen rosszul esett neki, hogy beszéltem Daniellel.

- Megértem az ő helyzetét is, de ez a viselkedés nem jellemző rá.

Nem tudtam mit mondani, ez valóban így volt, Martinnak egyáltalán nem ilyen a személyisége. Közben teljesen belemerültem a gondolataimba, mire Nati hirtelen megint beleszólt a telefonba.

- Itt vagy?

- Itt, bocsi – tértem vissza.

- Tudod mit? Átmegyek most hozzád és bemegyek veled a stúdióba – ajánlotta fel, aminek igazán megörültem, mert úgy gondoltam, ha Nati velem lesz, eltudom kerülni a kínos pillanatokat, amikor Martinnal kettesben lennénk.