5. rész

Sziasztok drága olvasók! Sajnálom hogy most hétvégén nem hoztunk részt és most is talán egy kicsit rövidebb résszel érkezem ennek oka hogy rengeteg a tanulni való! Emellett az én gépem és a barátnőmé akivel csináljuk a blogot elromlott, szóval mindkettőnknek más opcióhoz kellett folyamodnia de a helyzet megoldódott és íme itt az új rész! Nagyon szépen köszönjük a kommentet is amit kaptunk nagyon jól esett és hát túl léptük a 300 oldalmegtekintést is ami nekünk nagyon fontos és jó érzés volt! Azonban szeretnénk ténylegesen egy kis visszajelzést kapni hogy valóban érdekel benneteket a blog vagy csak magunknak írjuk? Mindenképp szeretnénk folytatni mert nagyon a szívünkhöz nőtt! Még kezdők vagyunk ezért is igyekszünk minél jobb részeket kreálni nektek! Szóval a lényeg annyi hogy szeretünk titeket és hogy mindenképp írjátok le a véleményeteket kommentbe! Nem is beszélek tovább!
Puszi nektek!
Jó olvasást! :) <3

 Semblance

- Szóval ez a talán most igent jelent? – kérdezte.

- Nem tudom – olyan hülyén éreztem magam, legszívesebben mindenbe beavattam volna. De Martin.. 

- Nem tudod? Nem tudod, hogy együtt vagytok-e vagy sem? – kérdezősködött.

- Nem mondhatok semmit – sütöttem le a szemem.

- Nem is kell. Mindent értek. Együtt vagytok és kész. Még a vak is látja, hogy van köztetek valaki. Csak azt nem értem, miért kell ezt titkolni?

- Látod, pont ezért ami most történt. Az emberek ezt nem értenék meg. És látod, nem köztudott az egész, Daniel mégis azt hiszi miatta csinálom az egészet, hogy féltékennyé tegyem. – magyaráztam meg a helyzetet.

- Jó, figyelj én nem mondom el senkinek.. De azért Daisynek és Liának is el kellene mondanod. Martin meg fogja érteni, hogy elmondtad nekünk. Amúgy mióta tart ez az egész?

- Fél éve – vágtam rá.

Nathalia csodálkozva nézett rám, ahogyan Tiesto mikor megtudta.  Felhívtuk Daisy-t és Liát is a szobámba és elmondtam nekik mindent. Úgy 1 órán keresztül beszélgettünk erről az egészről , és végig az járt az eszembe, hogy ezt mégis hogy mondom el Martinnak. Fogalmam sem volt, hogy elmondjam-e neki Danielt, hogy felhívott és hogy a lányok végül is így tudták meg az egészet. De más lehetőségem nem volt, mert nem akartam hazudni neki. Ezért felhívtam telefonon, és mondtam neki, hogyha tud, jöjjön át. Jött is.

Beengedtem a házba, és érdeklődve figyelt engem. Zavart voltam előtte, amit észre is vett, és nem is tudta mire vélni. Nem az elejénél tartott a kapcsolatunk, fura volt hogy, feszengek előtte. Majd megkérdezte:

- Van valami baj?

Éreztem, hogy nem fog örülni ennek az egésznek, így félve feleltem:

- Nincs semmi.. Vagyis de.. És kérlek ne haragudj rám ez miatt.

- Nem értelek. Miért haragudnék? Mit csináltál? – nézett rám feszülten.

- Nem is tudom, hogy mondjam el.. – mondtam halkan.

- Ne idegesíts, mond már – sürgetett.

- Martin, a lányok tudják, hogy együtt vagyunk – mondtam ki végül.

- Elmondtad nekik?

- Hát.. ez nem egészen úgy volt, ahogy gondolod.. nem akartam, de közbe jött valami, ami miatt kénytelen voltam.

- És mi az a valami? – értetlenkedett.

- Valaki felhívott.. a tegnapi buli miatt.. – mondtam.

- Ki? – kérdezte furán.

- Daniel.. – és amint kimondtam, lesütöttem a szemem.

- Hát ez érdekes. És miért hívott? – kérdezte.

- Csak megkérdezte, milyen volt a buli.. tudod, látta a neten a képeket – feleltem.

- 1 éve nem beszéltek, és most hirtelen felhív, megkérdezni jól érezted-e magad egy buliban, ahol velem voltál.. – nézett rám. Meg tudtam érteni Martin értetlenkedését, valahogy én is így reagáltam volna.

- Igen, így volt. De csak 2 percet beszéltünk.

- Aha, az tök jó.. – mondta halkan. – És csak ennyi? – kérdezte hirtelen.

Nem tudtam mit mondjak.. csak hallgattam és néztem a talajt, azon gondolkodva, vajon Martin hogy fogja lereagálni az egészet, ha elmondom, mi volt az igazi oka Daniel hívásának.

- Azt mondta, szerinte csak féltékennyé akarom tenni őt.

- És így van? – fürkészett a tekintetével.

- Még jó hogy nem! – válaszoltam sértődötten. – Már  1 éve szakítottunk, elhiheted, hogy engem is meglepett, amikor hívott, ráadásul azért, hogy ezt feltételezi rólam.

- Aha, értem – mondta Martin, és láttam rajta, rosszul esik neki, hogy beszéltem Daniellel.

- Ne haragudj rám. Nem beszélek vele többet. Tulajdonképpen, most sem én kerestem őt – próbáltam nyugtatni.

- Jó, mindegy – felelte Martin, de érződött rajta, hogy most nem akar velem beszélni. Csak ültünk az ágyamon és mind a ketten gondolkodtunk. Aztán újra megszólalt:

- És mit mondtak a lányok erre az egészre?

- Végülis, örültek neki.. hogy együtt vagyunk – néztem rá mosolyogva.

Martin visszamosolygott rám, de tudtam, hogy ez most nem volt őszinte. Hogy is lenne.. mikor pont most közöltem vele, hogy pár órája az exemmel beszélgettem telefonon és elmondtam a lányoknak a titkunkat. Megbízhatatlannak éreztem magam.

- De neked is meg kell értened, hogy ők a legjobb barátnőim.. és nem esett volna jól nekik, ha nem mondom el. Megtartják a titkunkat, nyugi – simogattam meg az arcát.

- Persze, megértem – nézett rám Martin. – De én inkább most megyek. Még van egy kis dolgom.

Tudtam, hogy nem őszinte. Nem volt már semmi dolga, egyszerűen csak most nem akart velem lenni. Megértettem őt.. és nagyon rosszul éreztem magam. Valahol tudtam, hogy nem csináltam igazából semmi rosszat, csak ez most Martinnak nem esik jól, és fordított esetbe nekem se lenne jó érzés.

- Jól van, majd beszélünk.

Martin odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra, majd ki kísértem és elment. Visszamentem a szobámba, mire feljöttek hozzám a lányok, hogy nézzünk meg együtt valami jó filmet. A lányok láthatóan élvezték, sokat nevettek rajta, de én nem tudtam a filmre koncentrálni. Csak Martinon járt az agyam, és azon, vajon Daniel mégis fog-e még hívogatni, vagy egyáltalán felkeresi Martint.. merthogy azt mondta, ezt egyszer majd Martinnak is meg kell tudnia.. Hiába nem akartam erre az egészre gondolni, és amúgy is tudtam, hogy hazugság az egész, mert nem azért vagyok együtt Martinnal, hogy féltékennyé tegyem őt.. de egyszerűen képtelen voltam másra figyelni.